A napok káprázatos gyorsasággal pörögnek, a naptár lapjai szemvillanás alatt hirdetik a 2020-as év karácsonya itt kanyarodik a sarkon.Ez önkénytelenül más karácsonyok emlékét repíti lelki szemeim el, például a tavalyi évét. Közhelyesen, mintha csak tegnap lett volna.Igaz történet következik! :)Legkisebb lányom, Kata nagy izgalommal jött haza az iskolából egy téli napon, és ragyogó szemmel mesélte, hogy van egy cipősdoboz nevű akció, ami arról szól, hogy ajándékot készítünk rászorulóknak, jó állapotú, már nem használt játékokat, könyveket teszünk egy cipősdobozba, becsomagoljuk és ráírjuk hogy lánynak, fiúnak szántuk-e, és kb hány évesnek megfelelő holmik vannak benne.– Anya, ugye mi is csinálunk? Én szeretnék! Egész nap azon gondolkodtam, mi mindent tudnék beletenni!– Van üres cipősdobozod is? -kérdeztem tőle mosolyogva.– Igen, van. A csizmámé, amit nemrég vettünk, hova is tettük?Megkerestem, tisztára törölgettem, amíg Kata az ebédlőbe hordta, amit bele gondolt tenni. Mire én is oda értem, halmokban álltak a holmik. Mesekönyvek, játékok, kozmetikumok, ékszerek, színes ceruza készlet, …. kesztyű, sapka, sál.– Az osztályfőnök azt mondta, csokit-ruhát ne nagyon, de a sapka-sál mindig kell. Nekem több is van! Nem baj?!Apró, tiszta lelke könnyeket csalt a szemembe, és csak hálát tudtam érezni, hogy ilyen gyermekem van.– Nem baj -mondtam neki- de ez a sok minden nem fog ebbe az egy dobozba elférni.-Akkor több doboz kell! – válaszolta gondolkodás nélkül.Válogatni kezdtük, hogy lehetne egyforma dobozokat készíteni. Hogy jusson bele könyv is, ékszer is, kozmetikum is, játék is.– Ti meg mit csináltok? – csatlakozott hozzánk Emma, a nagylányom.Kata fennhangon hadarta, a lelkesedés tűzében égve, hogy ezt mind ő fogja adni, rászorulóknak  és több kislánynak is jut, és milyen boldogok lesznek, és nézd, most szortírozzuk anyával, hogy mindenhova jusson minden, …..csak mondta, és mondta. Emmának elállt a szava. Kérdőn nézett rám. Végül csak ennyit mondott:– Ebben a kupacban nincs ékszer. Van nekem, mindjárt hozom.Amikor visszajött, üres cipősdobozokat egyensúlyozott egymásra halmozva, és fülig érő szájjal mosolygott.– Kata! Segíthetek én is? Nézd, ide ezt a nyakláncot gondoltam, de mit szólnál hozzá, ha betennénk ebbe a kis ékszertartóba?!– Ilyen nekem is van, nem használom. Hozom! Anya, lehet?Én meg csak néztem őket! Boldogság és öröm sugárzott róluk. SZÉTVETETT a büszkeség!Csak teltek és teltek a dobozok, egészen addig, míg a ház összes szegletéből összekukázott cipősdobozok el nem fogytak.Nem mondom, kellett nemet mondanom, különben mindenünket oda adták volna. :)Kata most is nagyon várja. Külön kartondobozba gyűjti már hónapok óta, azokat a szép holmikat, amiket ajándékba szán karácsonyra idegen, rászoruló gyerekeknek.Csak remélni merem, hogy Covid ide vagy oda, idén is lesz lehetőségünk rá, hogy segítsünk. Az összetartás, a segítség nyújtás, a szeretet MOST mindennél fontosabb.Használd a #dobozolovagyok hasteget! Ami jelképezze az összetartozást, az emberséget, és igen is legyünk büszkék rá, hogy nem csak megtehetjük, (hiszen ez legkevésbé szól a pénzről) hanem, hogy MEG IS TESSZÜK, és dobozolunk!Nem mellünket verve, egyszerűen csak átengedve magunkat ennek a magasztos érzésnek.