A korona vírus okozta világjárvány Magyarországot sem kerülte el. Minden médiából zúdítják ránk az információkat és valószínűleg az állinformációkat is. Nehéz eligazodni, hogy mi lehet az igaz, és mi az amit inkább el kell engednie az embernek a füle mellett. 2020. március 11-én a kormány országos veszélyhelyzetet rendelt el.
Napokra rá, viszonylag hamar, megszületett a következő intézkedés, mely az iskolák bezárásáról és a digitális oktatásra való átállásról szólt. A helyzet súlyossága amúgy is, de az hogy a gyerekeknek otthonról kell tovább folytatniuk a tanulmányaikat, megint döntés elé állította a lakosságot. Én úgy gondolom, mi felelős döntést hoztunk, és ettől a naptól önkéntes karanténba otthon maradtunk. Idős szeretteinkre odafigyelve, és minden következményt megfontolva.
De a közösségi oldalakon azt látom, hogy az emberek kötődni akarnak, kapcsolatot teremteni, tartozni valahova! ÉN IS! Rengeteg a kezdeményezés, hogy a most 0-24-ben lelkiismeretesen dolgozókat támogassuk, amit gyakran könnyezek meg, és igyekszünk a magunk szerény módján ki is venni a részünket belőle. #-tegelünk, szívecskézünk, megosztunk és posztolunk. Hozzászólunk, tapsolunk, meg szívet ragasztunk!
Amit mi, az IKON-nal adni szeretnék, az egy összetartást erősítő sorozat. Ha eddig nem találtad a helyed, ha nem volt olyan olvasni való, ami megvigasztal, erőt ad, akkor itt a helyed! Szeretnénk, ha a mindennapok jobban összekovácsolnának bennünket.
Tudd, hogy van kinek írni, kihez csatlakozni, kérdezni. Fotót küldeni, hogy EGYÜTT örüljünk a boldogságodnak, vagy fogjuk a kezed (ha csak virtuálisan is) ha szomorú vagy! Most olyan a helyzet, hogy szabad picit elkeseredni, néha félni, aggódni, igen, sírni is. De meg kell találni a szépet is! Ehhez adnak segítséget (reméljük) ezek a napi írások.
Frissítettük adatvédelmi szabályzatunkat. Oldalunk sütiket használ. Részletek...
The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.