Miközben szerelmem által kívánt vacsorát készítem, egy pohár finom bor és némi sajt társaságában azon gondolkodom, hogy mi volna ha a gomba egy részéből krémlevest készítenék magamnak. 

Nem volna semmi akadálya, de nem népesítvén a „levest minden nap” rajongók, egyébként valószínűleg igen népes társaságát, kevés fogalmam van, hogy is lássak hozzá. Na, azért láttam már ilyet messziről, de szeretek biztosra menni. Mit teszek? Természetesen ahhoz fordulok segítségért, akinél jobban engem a Föld kerekén nemigen szerethet ember!

Felhívom az Édesanyámat! Pár bevezető szó után a lényegre térek, és kikérem a véleményét, hogy is álljak neki a levesnek.

Érdekes dolog ez, mert háztartás és háztartás közt is hatalmas különbség lehet. Én gyermekként sok levest kaptam, többnyire meg is ettem őket. De nálunk a férjem nem rajong érte, így ritkán esszük. Ha a gyermekink kérik, vagy megkívánom, akkor persze semmi sem tarthat vissza. A sokzöldséges rettenetemből hatalmas adagokat szoktam csinálni. Tudod, abból a fajtából, amibe nemhogy a kanál megáll, de a lé is csak hálni jár belé. :-) Imádom! Több dobozban lefagyasztom, így kéznél van, ha megszáll a leves ihlet.

Ez a helyzet nem adódik túl sűrűn, hogy olyasmit szeretnék főzni, aminek fogalmam sincs a mikéntjéről; de ilyenkor ha felhívom Édesanyát, minden esetben mosolyogva kell konstatálnom, hogy még a hangja is megváltozik, mikor ilyesmivel fordulok hozzá. :-)

Innen jutott eszembe, hogy pár nap múlva anyák napja. Valahogy megfogalmazódni látszik bennem, egy kérdés, hogy miért is szeretjük annyira az édesanyáinkat?!

Ez olyan dolog, amin nem igazán szokott az ember fia vagy lánya elgondolkodni. Valahogy evidenciában tartjuk, természetünkből fakad. Nem kérdőjelezzük meg, mert az édesanyákat szeretni kell, és ez így is van rendjén.

Ma valahogy mégis, ahogy kedvesen, minden idegszálával a segítségre rákoncentrálva, részletesen és alaposan magyarázta, Ő mit hogy szokott csinálni, szinte már nem is figyeltem rá, mit mond. Csak arra tudtam gondolni, mennyire szeretem!

Persze, benne van ebbe az érzésben az is, hogy Tőle kaptam az életem, de azért ennél sokkalta több rejlik mögötte. Annyi, de annyi mindent adott, hogy napok-hetek is beletelnének, ha fel gondolnám sorolni.

Talán banális ezen gondolkodni, hogy mit szeretünk az Édesanyánkban?! Hogy mi mindet kapunk tőlük?

Mi mindent kaptam ÉN Tőle?! Nem csak az én életem, de az övét is! Testestül-lelkestül nekem adta magát! Mindenét! Leheletének minden rezdülését, éjszakáinak megszámlálhatatlan ébren töltött óráját, melyekben engem szeretett, ápolt, ha kellett, simogatott és becézgetett. Szívének minden dobbanását és rezdülését. Nekem adta! Mosolyok tömkelegét, bátorító szavak ezreit. Még fáradt tagjai is mind-mind enyémek voltak és értem fájtak!

Aggodalmas pillanatok milliárdjait, mikor haza várt. Engedékenységének minden gyötrelmét és kínját, mikor elengedett.

Szeretetének végtelenségét, megkérdőjelezhetetlenségét, mikor újra otthon ölelhetett.

De én, azon túl,  hogy lényének létezése boldogságom tartópillérre, mit is szeretek benne? 

Szeretem oly jellegzetes és semmivel össze nem téveszthető stílusát, melytől még fűnyírás közben is csinos és a  szépséges. A legszebb! És nem csak nekem!

Szeretem ahogy McDonald’s-ban érthetetlen, naiv arccal az evőeszközt keresi.

Szeretem, ahogy édesapámról gondoskodik, mos és főz. Imádattal néz fel rá, és sohasem kérhet tőle lehetetlent.

Szeretem, ahogy váratlanul beállít, a gyerekek üdvrivalgásával övezve, az ülőgarnitúra szélére telepszik, kávéval a kezében, mindent tudó mosollyal.

Szeretem, ahogy azt mondja, most muszáj mennem, a papa vár! :-)

Szeretem, ahogy féltése oly szinten túlzó, hogy az már fáj, és megérteni is csak azért tudom, mert már magam is anya vagyok.

Ahogy saját gyermekeim karja a nyakam köré fonódik, és hajukba hajolva érzem a világ legédesebb és legszerethetőbb illatát, mindent megértek!

Tovább adok minden szeretet, amit csak tudok és fizikát-kémiát és kozmoszt meghazudtolva, azt is, amit nem lehet!  Mindent amit én valaha az Édesanyámtól kaptam és azt is, ami belőlem fakad!